Hol és hogyan alkalmazzuk a dombornyomott lemezeket?
Az a szigetelés a legjobb, amelyikhez nem jut el a víz – vallja Farkas Imre épületfenntartási és -felújítási szakmérnök, a Dörken Kft. ügyvezetője. A víz pedig – ismerve a gravitáció törvényszerűségeit – mindenképp utat fog találni a talajban lévő szerkezetekhez, így a lábazati és a pincefalakhoz, ha mi nem gondoskodunk az elvezetéséről.
Tudták ezt a régi idők építőmesterei is, így az értékesebb épületek, például kastélyok külső falai mentén „alagutakat” építettek, amelyeken keresztül a pincébe esetleg bejutó nedvesség ki tudott szellőzni. Ma már alagút helyett elég a megfelelően kiválasztott és kivitelezett felületszivárgó-rendszer kiépítése, de sokszor sajnos ez mégsem sikerül megfelelően – vagy a terv, vagy a kivitelezés hiányosságai, átgondolatlansága, a nem megfelelő anyagválasztás miatt, vagy azért, mert a szigetelés tervezője nem követte végig a víz feltételezett útját.
Gyakran találkozunk azzal, hogy a dombornyomott lemezt – terven vagy a köznapi beszédben – illetik a felületszivárgó névvel, pedig ennek az egyedüli funkciója valójában a vízszigetelés védelme. Felületszivárgóként kizárólag a gyárilag geotextíliával kasírozott, dombornyomott lemez alkalmazható – sem a geotextília nélküli, sem a helyszínen elhelyezett elválasztóréteggel beépített, dombornyomott lemez nem felel meg erre a célra.
DIN szabvány (DIN 4095 Épített szerkezetek drénezéses védelme) határozza meg, hogy különböző talajtípusokhoz milyen drénezést kell kiépíteni annak érdekében, hogy a talajban lévő szerkezetektől a víz megfelelő elvezetését biztosítani tudjuk. Nemcsak a mértékadó talajvízszint alatt kerülhet szóba a talajvíznyomás elleni szigetelés, hanem akkor is, ha a talaj kötöttebb, kevésbé vízáteresztő, mert ebben az esetben – amennyiben nem gondoskodunk a víz elvezetéséről – torlódó víz jelenhet meg.
Számos példát láthatunk arra, milyen károkat okoz a szivárgórendszer kiépítetlensége vagy szakszerűtlen kivitelezése: egy közteret például úgy újítottak fel, hogy a térburkolatot egészen a teret szegélyező régi épületek lábazatáig kicserélték, ezzel a talajból felszálló pára útját állva, így az csak a környező falak felé tud – immáron talajnedvesség formájában – távozni. Eredmény: a százévesnél is régebbi épületek lábazata pedig hamarosan vizesedni kezdett. Az épületek talajszint alatti falainak védelmével ez elkerülhető lett volna.
Az épület vagy a felújítás elkészültével a Dörken lemez persze nem fog látszani – a hiánya vagy a kivitelezés nem megfelelő színvonala azonban rögtön meglátszik, a lábazat nedvesedése, a leváló vakolat árulkodik róla. A szivárgórendszerről való döntésnél mindig az lebegjen a szemünk előtt, hogy sokkal egyszerűbb a vizet elvezetni – ha van hová –, mint útját állni.
A szigeteléssel csak akkor érünk el jó eredményt, ha az összes talajjal érintkező épületszerkezetet legalább egy folytonos, a terhelésnek megfelelő szigetelési sík választja el a nedvességforrástól, azaz a talajtól.
